Újabb junior érem, Borsody Emmától

jan 7, 2018 | Archív

A szombati bravúrnap után vasárnapra is jutott junior Világkupa-érem a mieinknek. Az udinei női párbajtőr Vk-n Borsody Emma végzett a harmadik helyen, gratulálunk!

A káprázatosan sikerülő, egy Világkupa arany-, egy ezüst- és két bronzérmet hozó szombati évnyitány után vasárnap is volt minek örülnünk. Ezen a napon az olaszországi Udinében a junior női párbajtőrözőknek és a férfi tőrözőknek rendeztek Vk-t, a mieink közül a legjobban Borsody Emma szerepelt (képünkön), aki harmadik lett. 

A párbajtőr kivételes világ, ezt eddig is tudtuk. Kezdődött azzal, hogy a csoportmeccsek után az egyik legjobb magyarnak számító Petri Renáta kiesett. A többiek biztosan jutottak tovább, kivéve éppen Emmát, akit egyetlen tus választott el a kieséstől. Utána viszont nagyon nehéz ágon kiválóan menetelt, miközben a társak sorra búcsúztak, mellette egyedül Gnám Tamara és Büki Lili jutott a 32 közé. Utóbbi itt kiesett, a másik két magyar pedig egymással került szembe. Emma győzött, majd Kovács Iván tanítványa kétszer egymás után egyetlen tussal nyert, és így bejutott a legjobb négy közé. Ott szoros meccsen szenvedett 15:13-as vereséget a román Predescutól, és ezzel bronzérmes lett. Így pedig a junior ranglista hetedik helyéről az elsőre szárnyalt, és mivel egyetlen verseny maradt hátra a válogatásból, minden valószínűség szerint jegyet váltott a junior Európa- és világbajnokságra. Hiába, a mi sportágunkban a jókor adott egyetlen tusoknak hihetetlen szerepe lehet… Gratulálunk Emmának, mesterének és Plásztán Attila válogatott edzőnek egyaránt. 

Elégedett hölgyek az udinei dobogón, Emma mosolya a legszélesebb.

Férfi tőrben nem sikerült a bravúr, elvégre ebben a fegyvernemben a nyolcas döntő is annak mondható. Ez azonban nem sikerült, három magyar, Frűhauf Benjámin, Bellovicz Gábor és Kiss Róbert jutott a legjobb 32 közé, de ott egyiküknek sem volt reális esélye a továbblépésre. 

Junior férfi tőr egyéni Világkupa, Udine, 168 induló. A csoportmérkőzéseken: Frűhauf Benjámin 5 győzelem/1 vereség, Szemes Gergő 4/2, Nedeljkovic Mateja 4/2, Maior Mátyás 3/3, Kiss Dániel 3/3, Mészáros Tamás 3/3, Korom Erik 2/4, Bellovicz Gábor 2/4, Nagy Balázs 2/4 (valamennyien továbbjutottak). 

A
legjobb 64 közé jutásért: Kiss-Gonzalez (spanyol) 15:8, Bellovicz-Van Campenhout (belga) 15:13, Szemes-Flagella (olasz) 15:14, Frűhauf-Archer (brit) 15:5, Nedeljkovic-Judin (orosz) 12:15, Maior-Mariotti (olasz) 7:15, Nagy-Lovjagin (orosz) 4:15, Mészáros-Pistorio (olasz) 14:15, Korom-Vetrov (orosz) 10:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Kiss-Servello (argentin) 15:10, Bellovicz-Bird (brit) 15:12, Frűhauf-Westesson (svéd) 15:10, Szemes-Velluti (olasz) 7:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kiss-Filippi (olasz) 2:15, Bellovicz-Szemenjuk (orosz) 4:15, Frűhauf-Savin (francia) 9:15.

Végeredmény: 1. Marini (olasz), 2. A. Borodacsev (orosz), 3. Loisel (francia) és Szemenjuk (orosz), …22. Frűhauf Benjámin, …30. Kiss Dániel, …32. Bellovicz Gábor, …49. Szemes Gergő, …70. Nedelkovic Mateja, …96. Maior Mátyás, …103. Mészáros Tamás, …107. Korom Erik, …110. Nagy Balázs.

Junior női párbajtőr egyéni Világkupa, Udine, 147 induló. A csoportmérkőzéseken: Büki Lili 6 győzelem/0 vereség, Gnám Tamara 6/0, Ladányi Nelli 5/1, Kazár Dóra 4/2, Kardos Edina 4/2, Nagy Kinga 4/2, Csoknyai Lilla 4/2, Dékány Kinga 4/2, Fekete Laura 3/3, Kolczonay Borbála 3/3, Borsody Emma 2/4 (továbbjutottak), Petri Renáta 1/5 (kiesett).

A
legjobb 64 közé jutásért: Kazár-Barosan (román) 15:14, Kardos-Labro (belga) 15:5, Dékány-Gon (olasz) 15:9, Borsody-Bayram (francia) 15:11, Nagy-Fekete 15:8, Ladányi-Conrad (francia) 11:10, Csoknyai-Bieleszova (cseh) 8:15, Kolczonay-Schmiedl (osztrák) 14:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Büki-Mesic (horvát) 15:13, Gnám-Martensson (svéd) 15:10, Borsody-Garneri (francia) 15:13, Kazár-Benea (román) 12:15, Kardos-Rizzi (olasz) 9:15, Dékány-Csornij (ukrán) 11:15, Nagy-Szoldatova (orosz) 11:15, Ladányi-Griscsik (ukrán) 12:13.

A legjobb 16 közé jutásért: Borsody-Gnám 15:12, Büki-Rizzi (olasz) 10:15.

Nyolcaddöntő: Borsody-Szoldatova (orosz) 15:14.

Negyeddöntő: Borsody-Cagnin (olasz) 14:13.

Elődöntő: Borsody-Predescu (román) 13:15.

Végeredmény: 1. Isola (olasz), 2. Predescu (román), 3. Borsody Emma (edző: Kovács Iván, válogatott edző: Plásztán Attila) és Csornij (ukrán), …17. Gnám Tamara, …19. Büki Lili, …38. Ladányi Nelli, 39. Dékány Kinga, 40. Kazár Dóra, …42. Kardos Edina, …45. Nagy Kinga, …68. Csoknyai Lilla, …78. Kolczonay Borbála, …89. Fekete Laura, …118. Petri Renáta. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események