Újabb két kerekesszékes érem

nov 11, 2018 | Archív

Osváth Richárd ezüst-, Hajmási Éva pedig bronzéremmel folytatta szereplését a kerekesszékes olimpiai kvalifikációs Világkupán. Mindketten kardban szerezték második érmüket az eseményen.

Mindkét kerekesszékes klasszisunk a tőrverseny után szerezte második érmét. Osváth Ricsi az aranyát váltotta ezúttal egy fényes ezüstéremre. A direkt kieséses táblán az ukránok életét keserítette meg Erdei Péter tanítványa, ugyanis egymás után három ukrán kardozót búcsúztatott. A döntőben kínai vívó állította meg a remekül szereplő magyart.

Szépen szerepeltek kardozóink (Osváth Richárd, Hajmási Éva, Mező Boglárka) a tbiliszi Vk-n.

Hajmási Évi – ugyancsak Erdei Péter tanítványa – második bronzérmét vívta össze Georgiában (mostanság így mondják…). Ő a változatosság kedvéért az oroszokat búcsúztatta egymás után, azonban a későbbi győztes ukrán Morkvics megállította őt az elődöntőben. Ugyancsak Morkvics bizonyult jobbnak egy körrel korábban Veres Amarillánál, aki ezzel a hatodik helyen zárt. 

A B kategóriás kardversenyeken nyolcaddöntős helyezést ért el Tarjányi István, illetve Mező Boglárka. Az olimpiai kvalifikációs kerekesszékes Világkupa vasárnap a csapatversenyekkel zárul.  

Eredmények. Kerekesszékes olimpiai kvalifikációs Világkupa, Tbiliszi.

Férfi kard egyéni, A kategória, 41 induló. Végeredmény: 1. Li Hao (kínai), 2. Osváth Richárd (edző: Erdei Péter), 3. Andrij Demcsuk (ukrán) és Viktor Dronov (orosz).

Nyolcaddöntő: Osváth-Csedrik (ukrán) 15:8.

Negyeddöntő: Osváth-Manko (ukrán) 15:12.

Elődöntő: Osváth-Demcsuk (ukrán) 15:10.

Döntő: Osváth-Li Hao (kínai) 8:15.

Férfi kard egyéni, B kategória, 27 induló.Végeredmény: 1. Alessio Sarri (olasz), 2. Alexander Kurzin (orosz), 3. Adrian Castro (lengyel) és Albert Kamalov (orosz), …11. Tarjányi István.

Nyolcaddöntő: Tarjányi-Sarri (olasz) 11:15.

Női kard egyéni, A kategória, 29 induló. Végeredmény: 1. Natalija Morkvics (ukrán), 2. Jevhenyija Breus (ukrán), 3. Marta Fidrych (lengyel) és Hajmási Éva (edző: Erdei Péter), …6. Veres Amarilla. 

Nyolcaddöntő: Hajmási-Szmertyina (orosz) 15:3, Veres-Afonyina (orosz) 15:11.

Negyeddöntő: Hajmási-Gu (kínai) 15:6, Veres-Morkvics (ukrán) 10:15.

Elődöntő: Hajmási-Morkvics (ukrán) 4:15.

Női kard egyéni, B kategória, 21 induló. Végeredmény: 1. Irma Kecsuriani (grúz), 2. Anasztaszija Kaszcsiucskova (fehérorosz), 3. Nadja Doloh (ukrán) és Tetjana Poznyak (ukrán), …9. Mező Boglárka. 

Nyolcaddöntő: Mező-Zsu (kínai) 7:15.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események