Utolsó “versenymentes” hétvége

szept 6, 2015 | Archív

Jövő héttől egészen karácsonyig folyamatos lesz a nagyüzem a pástokon - valamennyi korosztály részére. Ez az utolsó “versenymentes” víkend, és a vasárnapi Flashmob akció előtt a

Jövő héttől egészen karácsonyig folyamatos lesz a nagyüzem a pástokon – valamennyi korosztály részére. Ez az utolsó “versenymentes” víkend, és a vasárnapi Flashmob akció előtt a tőrözők például halászlét főztek…

 

A hagyományos szegedi halfesztiválon jártak a tőrválogatott tagjai. A “Fishing and fencing” elnevezésű csapat remekül teljesített, a közel háromszázas mezőnyben kiharcolta a “Vasbogrács” érdemrendet. Szelei István csapatkapitánynak többek között Szabados Gábor, Knapek Edina, Marco Goncalves és Solti Antal segédkezett, és a bográcsozást “felügyelte” Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke is, aki többek között ezt a fotót készítette.

 

Knapek Edina és a tőrvívók Vasbogrács-nyertes halászléja. A háttérben Marco Goncalves adja a tanácsokat – miként a pást mellett…

 

A kétnapos – magyar-román meccsnézéssel vegyített – munkálatok során az alaplébe harcsafej, csuka, kárász és törpeharcsa került, míg a szombati folytatás során harcsa- és pontyfilé került a lébe. A csapat a főzést követően jóízűen el is fogysztotta az ételt, majd vasárnap a Flashmob szegedi állomására látogatott – a jövő héttől pedig már egészen másféle feladatok várnak majd rájuk.  

2015. szeptember 06.

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események