Válogatók itthon és külföldön

ápr 28, 2018 | Archív

Három fegyvernemben rendeztek szombaton válogatót. Idehaza férfi tőrben és férfi párbajtőrben, Splitben női párbajtőrben (szatellit viadalon). Itthon Szényi Péter, illetve Szerémi András győzött.

Idehaza két fegyvernemben, férfi párbajtőrben és férfi tőrben rendeztek Magyar Kupát, illetve válogatót. Előbbinek Tata adott otthont, hagyományos népes mezőnnyel. A generációk csatájában inkább az idősebbek jeleskedtek, a viadalt a csapatban 2013-as világbajnok Szényi Péter nyerte Berta Dániel előtt, míg a két bronzérmen az egyéni vb-harmadik Rédli András és a nemrégiben csapatban junior vb-aranyérmes Nagy Dávid osztozott. 

Férfi tőrben Szerémi András diadalmenetéről szólt a budapesti válogató. Táblaegyesként, fölényes győzelmekkel végzett az élen három juniort (Nagy Balázs, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás) megelőzve – Dósa Dániel és Németh András távollétében – a budakalászi vívó.

A spliti női párbajtőr szatellit versenyen – mely egyben idehaza válogatónak számított – négy magyar jutott a nyolcas döntőbe. A viadalt a hongkongi Szieh nyerte, mögötte magyarok állhattak a dobogón. Az ezüstérmes Szabó Réka, a két bronzérmes Kun Anna és Budai Dorina lett.

Eredmények. Női párbajtőr szatellit verseny, Split, 66 induló. Végeredmény: 1. Szieh (hongokongi), 2. Szabó Réka (AVA), 3. Budai Dorina (Honvéd) és Kun Anna (Tata), 5. Lin (hongkongi), 6. Mackinnon (kanadai), 7. Csu (hongkongi), 8. Nagy Kinga (Diósgyőr).

Férfi párbajtőr Iron Trade Magyar Kupa, Tata, 91 induló. Végeredmény: 1. Szényi Péter (MTK, edző: Kovács Iván), 2. Berta Dániel (Honvéd), 3. Nagy Dávid (Vasas) és Rédli András (Honvéd), 5. Siklósi Gergely (Honvéd), 6. Somfai Péter (Honvéd), 7. Bakos Bálint (Vasas), 8. Koch Máté (Vasas). A döntőben: Szényi-Berta 8:7.

Férfi tőr válogató, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 37 induló. Végeredmény: 1.  Szerémi András (Budakalász, edző: Szelei István), 2. Nagy Balázs (Törekvés), 3. Frűhauf Benjámin (Törekvés) és Mészáros Tamás (UTE), 5. Mátyás Bálint (Törekvés), 6. Korom Erik (Törekvés), 7. Bellovicz Gábor (Honvéd), 8. Balogh Boldizsár (UTE). A döntőben: Szerémi-Nagy 10:5.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM