Vasárnap rajt Veronában!

márc 31, 2018 | Archív

112 ország, 1780 vívójával rajtol Húsvét vasárnapján Veronában a kadet és junior világbajnokság. A hatalmas mezőnyben a mieink teljes csapattal indulnak, hajrá, magyarok!

Helyszíni tudósításunk a Volánbusz Zrt. támogatásával készült:

Sportágunk egyre növekvő népszerűségén magunk is hétről hétre hanyatt esünk… Az elmúlt hétvégén annak okán hüledeztünk, hogy a budapesti párbajtőr Grand Prix-n több mint 50 ország 530 vívója lépett pástra a MOM sportban. Ez a mostani adat ugyanakkor egészen elképesztő! A kadet és junior világbajnokságon 112 ország, 1780 ifjú tehetsége vetélkedik majd 18 számban az érmekért és a helyezésekért az észak-olasz “ékszerdobozban”, Veronában. 

A négy színes pást és a pódium a Cattolica Centerben.

Az olasz szervezők a “nulladik napi” terembejáráson büszkélkedtek is a számokkal, ugyanakkor azért ennek ára van, azt például csak sejteni lehet, hogy a vasárnapi, nyitónapi junior férfi és női párbajtőrverseny mikor ér majd véget… Új és az eddiginél “értelmesebb” rendszerben versenyzik végig a másfél hetet a fiatalok. Az eddigi vegyes számsorrend helyett ezúttal fegyvernemenként három-három napra osztották a versenyt. Az első nap a junioroké, a második a kadetoké, a harmadik a junior csapatoké. És ez ismétlődik meg háromszor, előbb párbajtőrben, majd kardban, végül pedig tőrben. Mint minden rendszernek, ennek is akadnak előnyei és hátrányai. Kezdjük ezúttal az utóbbiakkal. Szakmailag ls fizikailag egyaránt rendkívül nehéz helyzetben van az a kimagasló tudású kadet versenyző, aki juniorban is elindul. A 17 évesek sztárjai ugyanis így három egymást követő napon versenyeznek végig, reggeltől estig, márpedig ilyen még nem volt. Magyar részről erre Pusztai Liza a legjobb példa, de mellette az ugyancsak női kardozó Nagy Valentina és a férfi kardozó Rabb Krisztián is hasonló cipőben jár. Jól jellemzi a nehézségeket, hogy női párbajtőrben Dékány Kinga szintén kiharcolta kadetként a junior indulást, de edzője, Galli Zsolt úgy döntött, az idősebb korosztály egyéni versenyét Kinga kihagyja. Rápihen a fontosabb számára, a második napi kadet egyénire, majd jöhet a junior csapat… További hátrány emellett, hogy a verseny “fesztivál” jellege ebben a rendezési formában eltűnik. A fegyvernemek értelemszerűen saját versenyükre érkeznek, majd távoznak is haza. A remek hangulat, a fiatalok közös szurkolása harmadára csökken.

Ugyanakkor a harmadára csökkennek az olaszországi költségek is… És ez az a pozitívum, ami máris visszaköszönt. Ekkora létszám ugyanis sohasem volt, egyetlen vb-n sem, és ennek nyilván köze van az anyagiaknak is. Eddig egy küldöttségnek, amely csapatban is indult, legalább 10-12 napon át kellett fizetnie a szállás és ellátás költségeit, most ez 4-5 napra csökken. És könnyű kiszámolni, hogy ez mit jelent egy teljes, az edzőkkel, vezetőkkel együtt 50-60 fős küldöttség esetében. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a legnagyobb létszámú fegyvernemben, junior férfi párbajtőrben nem kevesebb, mint 45 ország csapata nevezett, ilyenről még felnőtt mezőnyben sem hallottunk… 

Úgyhogy az már a versenyek előtt kijelenthető – az új szisztéma győzelmet aratott. Aztán, hogy miért a mindig nyűgös nyitónapon rendezik a két leghosszabb és legnépesebb versenyt, a junior férfi és női párbajtőr egyénit – nos, ezt a kérdést a helyi szervezők is megkapták a szombati megbeszélésen… A válasz tulajdonképpen egyszerű volt. Errefelé a Húsvét nagy ünnepnek számít, és Veronában messze a párbajtőr a legnépszerűbb fegyvernem. Ezért az itáliai szervezők úgy vélik, hogy Húsvét vasárnapján, a nyitónapon megtelik a Cattolica csarnok, ráadásul az olaszok mindkét fegyvernemben esélyeseknek számítanak. Azt már csak remélik a helyiek, hogy nem nyúlik majd az éjszakába a program…

Minden esetre ennek érdekében 30-nál is több pástot építettek fel a furcsa építményben. Nem nevezném sem vásár-, sem sportcsarnoknak – a neve sem az, Cattolica Center. Leginkább egy hatalmas hodály, amit persze, belülről próbátak tagolni, és így lett belőle egy komoly labirintus. Egyelőre kissé “olaszosan” működik minden, az utolsó pillanatra is jut az előkészületekből, a terembe lépve árad a friss festékszag, de a helyieken az izgalom legkisebb jele sem látszik ennek okán. A nyitányra majd minden rendben lesz. Vagy nem. Az sem tragédia…

A veronai Anfiteátrum egyik sarka és a belvárosi utcák Veronában.

A Cattolica, nevezzük létesítménynek, egyébként a belvárostól mintegy húsz percnyi autóútra fekszik, eléggé ingerszegény környéken. No persze, mindenki vívni érkezett ide, Észak-Olaszországba, nem turistáskodni. Ugyanakkor azért kötelezően ajánlott egyik este a belvárosi séta! A világhírű operafesztivál színhelye, az Amfiteátrum, az elegáns, színes belvárosi épületek, terek, templomok, üzletek valóban lenyűgözőek, és természetesen nem hiányzik a húsvéti forgatag sem. (Érdekesség, itt a Nagypéntek munkanap volt, a szombat viszont ünnepnap.) És természetesen kihagyhatatlan Júlia erkélye, amely felé ilyenkor is tódulnak a turisták… Hiába, no, ravaszak ezek az itáliaiak. William Shakespeare a ködös Albionban kitalált egy csodálatos történetet a veronai szerelmespárról, főszerepben többek között egy erkéllyel, amelyet utána az olaszok gyorsan meg is találtak Veronában, és a szerelmesek zarándokhelyévé tették… “Természetesen” Rómeó és Júlia lett a világbajnokság két kabalafigurája is, mindketten fegyvert és sisakot ragdtak. 

Ki más is lehetne a mascot Veronában, mint Rómeó és Júlia…

De ennyit erről, elvégre a mieinknek háromszor három napig a kevésbé lenyűgöző, ám annál fontosabb Cattolica Center lesz a “belváros”. A számsorrendből, és a szomorú sérülésekből adódóan számunkra a világbajnokság első kétharmada lesz várhatóan az eredményesebb. Párbajtőrben és kardban, ha nem is minden számban, de komoly éremesélyeseink vannak – tőrben kevésbé. A nyitónapon mindjárt jönnek a junior egyéni párbajtőrözők, ebben a számban a férfiaknál az Eb-n, Szocsiban egy ezüstérem jött össze Nagy Dávid jóvoltából, és a hölgyek sem esélytelenek. A magyar küldöttség első harmada már péntek kora este meg is érkezett a Volánbusz profi sofőrjeinek jóvoltából, és a nagyszombat a szokásos módon telt – akkreditáció, fegyverhitelesítés, könnyű edzés, és a csoportok mustrálása… 

Vasárnap reggel fél kilenckor pedig a junior hölgyek versenyével rajtol a világbajnokság, őket 2 órával később követik a férfiak. És húsvét ide, belváros oda, reméljük, mi, magyarok reggeltől késő estig az unalmas Cattolica Csarnokban tölthetünk egy izgalmas nyitónapot…

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM