Végleges a versenynaptár és a válogatott keret

aug 31, 2017 | Archív

Az MVSZ csütörtöki elnökségi ülésén elfogadta az új szezon válogatási versenynaptárát, a különböző korosztályok válogatott kereteit, valamint a felnőtt Európa- és világbajnoki beszámolót.

A Magyar Vívó Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén véglegesítették a 2017/18-as szezon versenynaptárát, melyben sportágunk történetében először szerepel a Magyar Kupa-sorozat versenyrendszere. A Magyar Kupát ebben a szezonban felnőtt korosztályban egyéniben és csapatban, junior és kadet korosztályban egyéniben hívják életre. A versenynaptár és az új sorozat jelentős előkészítés utáni elfogadása végül egyhangúlag történt, miként a válogatott keretek, és az Eb-, vb-beszámolók elfogadása is. 

A válogatási versenynaptár, valamint a Magyar Kupa-sorozat versenyrendszere a “Versenyek – Versenynaptár” menüpontokra kattintva érhető el.

A válogatott keretek a “Szövetség – Válogatott keretek” menüpontokra kattintva érhető el.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM