Végső búcsú Szőcs Bertalantól

jún 14, 2016 | Archív

Olimpiai és világbajnok tanítványok, olimpiai és világbajnokok, mesterek, sportvezetők, a vívósport több száz képviselője kíséretében, mély részvét mellett helyezték örök

Olimpiai és világbajnok tanítványok, olimpiai és világbajnokok, mesterek, sportvezetők, a vívósport több száz képviselője kíséretében, mély részvét mellett helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben Szőcs Bertalant, a 82 évesen nemrégiben elhunyt csodálatos vívómestert. 

A család nevében külföldön tanuló unokája megható és szép gondolataival búcsúztak, klubja, az MTK képviseletében Deutsch Tamás elnök köszöntötte Szőcs Bertalant. Sportágunk részéről Csampa Zsolt elnök, a tanítványok nevében Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök mondta el gondolatait. 

temetés berci Forrás: mtk.hu

Szövetségünk részéről az alábbi sorokkal búcsúzunk a feledhetetlen mestertől.

A magyar vívósport ismét okkal gyászol. Nem egészen egy évvel az egyik legeredményesebb tanítvány, Tordási Ildikó után elment a legeredményesebb Mester, Szőcs Bertalan is. Az a Mester hunyt el 82 esztendősen, akiről okkal gondolta mindenki, hogy valamennyiünket túlél, ahogy az egyik, róla írt nekrológban olvashattuk: “nyilvánvaló volt, hogy Szőcs Berci sohasem halhat meg”. 

Amikor bármilyen emléket megfogalmazunk vele kapcsolatosan, akkor azonnal a vívás, a vívás mérhetetlen szerete és tisztelete juthat azonnal mindenki eszébe, fantasztikus életútjának talán ez lehet az egymondatos esszenciája. Szőcs Bertalan úgy vált a legnagyobbá, hogy eközben ezt sohasem hirdette, csak dolgozott és dolgozott tovább. Kezdte a múlt század hatvanas éveinek legelején, és jóval több mint fél évszázadon át művelte a szakmáját a lehető lemagasabb fokon. Két fegyvernemben nevelt olimpiai és világbajnokokat, tőrben és párbajtőrben egyaránt tartotta a lépést az idővel és a tanítványokkal. Számára ez sosem jelentett problémát, sokkal inkább nekünk okozott gondot a lépést tartani vele… 

Tanítványa volt többek között Schmitt Pál, Gábor Tamás, B. Nagy Pál, Tordasi Ilidikó – hogy csak az olimpiai bajnokokat említsük. De folytathatjuk a sort Kovács Edittel, Mincza Ildikóval, Gátai Róberttel, Marsi Márkkal, Szényi Péterrel, csak hogy ugorjunk egy nagyot az időben. És természetesen a családdal, ahol nem is lehetett más a téma, mint a közös szerelem, a vívás. A feleség Morvai Zsuzsa, aki szintén világbajnok volt, és most már együtt nyugodnak békében, és szemlélik felülről szeretett sportáguk történéseit. A lányuk, Szőcs Zsuzsa, akire okkal lehettek büszkék a szülők. Ők sosem híresztelték nagyhangon, de egymás között csak megemlítették, hogy lányuk a világon egyedüliként nyert két fegyvernemben, tőrben és párbajtőrben világbajnokságot – utóbbiban többet is. 

schmtt berci temetés

Nyolcvanadik születésnapján a róla elnevezett vívóteremben rendeztek ünnepséget a számára, és a tanítványok összeszámlálták, hogy a korosztályos világversenyekkel együtt összesen 111 Európa- és világbajnoki érmet termeltek össze. Már ha néhányat nem felejtettek el menet közben, elvégre oly hosszú a lista… Nem valószínű, hogy hasonló mérleggel bármely magyar edző rendelkezett, az pedig egészen bizonyos, hogy jelenleg senki ennek közelébe sem érhet. Hihetetlen szám!

Élete során a kimagasló tehetség, a hihetetlen munkabírás, a sportág iránti mindenekfeletti alázat és a határtalan tudás mellett még valami volt jellemző rá. A hűség. A mindenek feletti kitartás a család, a tanítványok, a klub mellett. Szőcs Bertalan pályafutását az MTK-ban, illetve jogelődjeiben kezdte, és ott is fejezte be fél évszázaddal később. Tanítványait, soha, de soha el nem hagyta, ugyanakkor soha nem csábított el senkit, egyetlen mester kollégájától sem. Éppen ellenkezőleg. Sok más, rossz példával ellentétben ő ezen a téren is csak adott. Az MTK “mesterműhelyében” négy mesteredző, és további több kolléga nőtt fel az ő tanácsainak segítségével. 

Életének utolsó esztendeiben, amikor már nem az élsport volt számára az első, akkor sem hiányozhatott a vívóteremből. Kora délután már a Csömöri úton volt, erősített, súlyzózott, és adta az iskolákat a legkisebbeknek. 

Példás, nagyszerű, kimagasló, már-már utolérhetetlen életutat hagyott maga mögött úgy, hogy mindezt sohasem hirdette. Mostantól, ha talán megkésve is, de ez a mi feladatunk. 

Szőcs Bertalan emlékét örökké őrizni fogja a Magyar Vívó Szövetség, nyugodjék békében!

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM