Világbajnoki résztvevők felnőtt, junior és kadet korosztályban

márc 16, 2016 | Archív

A Magyar Vívó Szövetség szerdai elnökségi ülésén kijelölte a riói felnőtt csapatvilágbajnokságon, valamint a bourges-i kadet és junior világbajnokságon részt vevő magyar

A Magyar Vívó Szövetség szerdai elnökségi ülésén kijelölte a riói felnőtt csapatvilágbajnokságon, valamint a bourges-i kadet és junior világbajnokságon részt vevő magyar válogatottat. Egyben döntött a közelgő, rendes éves közgyűlés kiírásáról, melyet május 7-én, szombaton tartanak. 

A harmadik olyan olimpia következik, melyen két fegyvernem hoppon marad… A kilencvenes, kétezres évektől kezdve hatfegyvernemessé vált sportágunk, a női párbajtőr és a női kard “teljes jogú társ” lett, rangjában, indulólétszámában egyaránt. A FIE annyit el is ért, hogy a korábbi 8 helyett 10-re emelkedett a versenyszám, csakhogy a 12-t nem sikerült kiharcolni – legalábbis egyelőre… Így aztán körforgás alakult ki a fegyvernemek között, négyévenként egy férfi, és egy női fegyvernem csapatversenye marad ki a programból. Rióban a férfi kard és a női tőr esett áldozatul a rendszernek, és ilyenkor a szokásoknak megfelelően ebben a két fegyvernemben hivatalos csapatvilágbajnokságot rendeznek. 

Ezúttal a vb helyszíne Rio lesz, mind a nemzetközi szövetség, mind a házigazdák afféle “előolimpiaként” rendezik majd meg április végén két fegyvernem csapatversenyét. A Magyar Vívó Szövetség szerdai elnökségi ülésén Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány tett javaslatot a válogatottra, valamint az április eleji, bourges-i kadet és junior világbajnokságon részt vevő válogatottra. Ezt a listát a Csampa Zsolt vezette testület elfogadta. 

A magyar válogatott összeállítása. Felnőtt csapatvilágbajnokság, Rio de Janeiro (április 25-27.). Férfi kard: Szilágyi Áron (Vasas), Szatmári András (Vasas), Decsi Tamás (KVSE), Iliász Nikolász (Vasas). Női tőr: Mohamed Aida (UTE), Knapek Edina (Honvéd), Hopka-Varga Gabriella (Honvéd), Kreiss Fanni (UTE). 

Kadet és junior világbajnokság, Bourges (április 1-11.). Kadetok. Férfi párbajtőr: Nagy Dávid (Vasas), Andrásfi Tibor (BVSC), Koch Máté (Vasas). Férfi kard: Szlama Vilmos (DVSZ), Milassin Mór (Nagykanizsa), György Lehel (UTE). Férfi tőr: Mendrey Tamás (UTE), Bényei Erik (Törekvés), Wolf Ádám (Zalaegerszeg). Női párbajtőr: Gnám Tamara (Tatabánya), Petri Renáta (Békéscsaba), Borsody Emma (BVSC). Női kard: Pusztai Liza (BVSC), Kern Bianka (KVSE), Bérczy Dorottya (BVSC). Női tőr: Hajas Nóra (Törekvés), Pöltz Anna (MTK), Szántay Anna (Honvéd). 

Juniorok. Férfi párbajtőr: Bányai Zsombor (Vasas), Siklósi Gergely (Balaton), Esztergályos Patrik (Tata), Bakos Bálint (Szombathely). Férfi kard: Péch Miklós (MTK), Kossuth Bálint (UTE), Bancsics Máté (GEAC), Kovács István (MTK). Férfi tőr: Dósa Dániel (Törekvés), Mészáros Tamás (UTE), Balogh Boldizsár (UTE), Frűhauf Benjámin (MTK). Női párbajtőr: Gnám Tamara (Tatabánya), Nagy Kinga (Diósgyőr), Petri Renáta (Békéscsaba), Borsody Emma (BVSC). Női kard: Záhonyi Petra (Kárpáti), Pusztai Liza (BVSC), Kelecsényi Mirabella (BVSC), Kelecsényi Léna (BVSC). Női tőr: Pásztor Flóra (Törekvés), Mesteri Viktória (UTE), Balogh Orsolya (Honvéd), Kondricz Kata (Honvéd).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM