Vívásban is Magyar Kupa!

aug 9, 2017 | Archív

Elsősorban a következő szezonnal foglalkozott az MVSZ elnökségi ülése, melyen részben elfogadták az új versenynaptárt, a válogatott kereteket, illetve az induló új sorozatot, a Magyar Kupát.

Mozgalmas, a késő estébe nyúló ülést tartott szerda délután a Magyar Vívó Szövetség elnöksége. Több fontos napirendi pontban is döntés született. Elfogadták a szezon új versenynaptárának „nulladik” verzióját, amelynek finomítására a következő elnökségi ülésen kerül sor. Ugyanez történt a válogatott keretekkel. A nevek már kilencvenkilenc százalékosan stimmelnek, itt is finomításokra lesz szükség, az elnökség döntése alapján a felnőttek kerete szeptember közepén bővítetten, 15 fővel áll fel. A junior keretek 12, a kadetok 10 vívóból állnak majd, ennek egységesítése napok kérdése.

A szezon legjelentősebb újítása sportágunkban a Magyar Kupa versenyrendszerének bevezetése lesz! Az eddigi válogató versenyeket váltja fel a kuparendszerű sorozat (melynek állomásai természetesen beszámítanak a hazai ranglistába), melynek összesített eredménye alapján avatunk majd kupagyőztest egyéniben és csapatban egyaránt. Igény vetődött fel arra, hogy mindezt ne csupán felnőtt, hanem junior és kadet korosztályban is bevezessük – nem csupán egyéniben, de csapatban is. A sűrű versenynaptár miatt ez nem egyszerű, de megoldható, várhatóan a jövő hét végére készül el az ennek megfelelően átalakított végleges versenynaptár.

Az új sorozat egyben része lesz az egyesületi pontrendszernek is, ezzel reményeink szerint a mennyiség és a minőség egyaránt garantált lesz. Utóbbira az a garancia, hogy a válogatási ranglista fontos része lesz a Magyar Kupa, a mennyiség pedig azért remélhető, mert a klubok éves támogatása is függ majd attól, hogy részt vegyenek a sorozatban. Honlapunkon természetesen beszámolunk a Magyar Kupa szervezésének további részleteiről.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM