Csaknem két és fél év telt el azóta, hogy világversenyen döntőt vívott, és aranyat hozott haza a magyar férfi párbajtőr-válogatott. Az a dátum igencsak emlékezetes. 2016. február 16-án, Vancouverben egy “horrorverseny” megnyerésével kvalifikálta magát a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású magyar csapat a riói olimpiára, amelyen aztán bronzérmet nyert. Azóta sok minden megváltozott, elsősorban a csapat…
Most, Párizsban a fenti kvartettből Rédli András maradt hírmondónak. Mellé ezúttal Bányai Zsombor, Berta Dániel és Peterdi András került. A közel két és fél éves böjt pedig véget ért! A válogatott remek versenyzéssel, értékes, izgalmas, szenzációs győzelmekkel aranyérmet nyert, emellett nagyon értékes Világkupa-pontokat szerzett a nyári világversenyek előtt!
Rédli András aranyat érő találata a koreai Jung ellen…
Lássuk miként is alakult a mieink napja! Ami biztos, korán kellett kelniük… A viadal ugyanis számukra reggel 8-kor kezdődött, de a nagy létszám miatt akadt 4 olyan válogatott is, amely 7-kor startolt! Ez azért már súrolja az abnormalitás határát, elvégre, ha a megszokott két órás verseny előtti érkezéssel számolunk, akkor hajnali 5-kor mentek a csapatok a csarnokba, amely legkésőbbi 4 órás ébresztőt igényel. Hát, a rendezők tudják… De térjünk vissza a mieinkre. Rédliék a 16-ért Svédországgal vívtak, és nem okozott gondot a sima, 45:34-es győzelem. A következő kör viszont már nagyon kemény volt. Az amerikaiakat végig nem sikerült lerázni magunkról, olyannyira nem, hogy Rédli András végül egyetlen tussal hozta 31:30-ra a rendkívül fontos mérkőzést. Az ugyanis nagyon nem mindegy, hogy az 1-8., vagy a 9-16. helyért következik a folytatás…
Majd az ezt követő, ezúttal is rendhagyó Rédli-öröm.
Nekünk az 1-8-ért következhetett a világ egyik, ha nem a legjobb csapata, az olimpiai és világbajnok franciák ellen, ráadásul hazai környezetben. Ám a mieink ezúttal papírformát borítottak, méghozzá nagyszerű versenyzéssel. Öt asszó után már nyolc tussal is vezettek a mieink, ezúttal Zsombi és Dani is remekelt, ám a franciák természetesen nem adták fel. Tusról tusra zárkóztak, kettőre is feljöttek, az utolsó asszó előtt három volt a különbség, amikor Rédli András és Borel pástra lépett. A francia “terminátor” természetesen mindent megpróbált, ám Bandi úgy védekezett, mint hőskorában az olasz labdarúgó-válogatott, és a tuspárbajban tartani tudta a különbséget, 42:39 lett a vége.
Természetesen a csapat ünneplése sem maradt el…
Az elődöntőben az ugyancsak nagyon erős ukránok következtek, élükön egy világklasszissal, Nyikisinnel. A taktika egyértelmű volt, őt “jegelni” kell, a többieket legyőzni. Ez aztán később úgy változott, hogy egytusos magyar vezetésnél a végét rábízták a vívók az utolsó emberekre. Mi tőbb, a két klasszis tovább “emelte a tétet”, lepasszívozták meccsüket, így egyetlen perc döntőtt – megint csak Bandi javára. 23:21-re nyertek a mieink, akik már a döntőbe jutással is hatalmas fegyvertényt hajtott végre.
…És a verseny utáni kreativitás sem hiányzott!
Hanem ami ezután jött, arra nehéz szavakat találni. A koreai klasszis különítmény, a két Park és Jung nagyon nekünk támadt. Olyannyira, hogy 4 asszó után 20:12-re vezetett, ami, ugye, igen jelentős különbségnek számít. Ebből az utolsó körre aztán hármat sikerült legolgozni, a hetedik asszót pedig Zsombi lepasszívozta. Következett Dani, aki kettővel megint csak csökkentette a különbséget, így Bandi mínusz háromnál kötött be Jung ellenében. És világbajnoki bronzérmesünk ismét bebizonyította egészen kivételes klasszisát. A “rendes játékidőben” egyenlített (pontosabban a végén már az ázsiai egyenlített, mert a magyar a vezetést is átvette egyszer), majd következett a nap harmadik hirtelen halálja… És ezen a napon valamennyi esetben mi maradtunk talpon, helyesebben szólva Rédli András. Beszúrta az aranyérmet érő tust, melyet aztán annak rendje és módja szerint meg is ünnepelt, társaival együtt!
Vk-aranyérem magyar párbajtőrcsapat nyakában – csaknem két és fél év után!
Okkal. Megfiatalított válogatottunk első, és bizonyosan nem az utolsó nagy sikerét érte el ezzel az aranyéremmel, gratulálunk a fiúknak, no meg a válogatott edző Dancsházy-Nagy Tamásnak és a mestereknek, Halla Péternek, Dancsházy-Nagy Tamásnak, Kulcsár Győzőnek és Udvarhelyi Gábornak. Ez aztán komoly fegyvertény volt!
Aranyérmesek és aranykovácsok! Dancsházy-Nagy Tamás, Berta Dániel, Bányai Zsombor, Halla Péter, Peterdi András (mestere Kulcsár Győző), Rédli András és Udvarhelyi Gábor.
És akkor jöjjenek a nyilatkozatok! Dancsházy-Nagy Tamás, vezetőedző: “Fantasztikus nap volt! A fiúk egész nap összeszedetten, egységesen és természetesen nagyon jól vívtak! Őrületes meccseink voltak, de mindegyik különbözött a másiktól. Tartottunk már az amerikaiaktól is, egyáltalán nem véletlenül… Aztán a franciákat saját fegyverükkel leptük meg. Ezúttal mi tudtunk elhúzni, és sündisznóállásba vonulni, itt nagyon fontos volt a két fiatal teljesítménye. Dani is nagyon összekapta magát, pedig azért pénteken és szombaton 320 emberen kellett keresztül verekednie magát… Az elődöntő hatalmas taktikai harcot hozott, tulajdonképpen egyik fél sem tudta a másikra kényszeríteni az akaratát, kockáztatni pedig senki sem akart, így a két klasszisra maradt a döntés. Korea ellen ezúttal talán előny volt, hogy fiatalok szerepeltek a csapatban, őket könnyebb volt tüzelni akkor is, amikor nagy volt a hátrány. Nagyon örülünk, hogy sikerült bizonyítanunk, mindenki jól teljesített, Rédli András pedig százszázalékosan beleérett a befejező ember szerepébe. Ugyanakkor természetesen pontosan tudjuk, hogy ez egy hosszú út első állomása volt!”
Rédli András, aki a személyes gratulációt azonnal elhárította, ekképpen: “Nem én voltam jó, hanem a csapatunk! Úgy érzem a világ három legerősebb válogatottját sikerült legyőznünk, ami azért nem akármi. Legutóbb Vancouverben nyertünk Világkupát, előtte pedig Budapesten világbajnokságot, nagyon kellett ez a siker. Bebizonyítottuk, hogy a fiatalok is képesek nagy eredményeket elérni, pedig ez párbajtőrben nagyon nehéz, elképesztően kiegyenlített a mezőny. Még ha nem is emlegetjük állandóan, de felesleges tagadni: a cél az, hogy kijussunk az olimpiára, és ott sikerrel képviseljük a hazánkat.”
Eredmények. Férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Párizs, 34 csapat. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Svédország 45:34 (Bányai +8, Rédli +4, Berta -1).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 31:30 (Rédli +3, Bányai -1, Peterdi -1).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 42:39 (Berta +3, Bányai +2, Rédli -2).
Elődöntő: Magyarország-Ukrajna 23:21 (Rédli +6, Bányai -2, Berta -2).
Döntő: Magyarország-Korea 30:29 (Rédli +3, Bányai -1, Berta -1).
Végeredmény: 1. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Peterdi András, Rédli András, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás, edzők: Halla Péter, Dancsházy-Nagy Tamás, Kulcsár Győző, Udvarhelyi Gábor), 2. Korea, 3. Ukrajna.