Többen bolondságnak vélték a sulivívó találkozó és a diákolimpia ötletét. Elvégre 2000 gyereknek, leendő, vagy már igazolt vívónak egyszerre, egy helyen versenyt rendezni – erre még nem akadt példa. Azonban, ahogy Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke fogalmazott: “nem szoktunk megijedni a ránk váró feladatoktól”. Az ötletet tett követett, és nagyszerű hétvégét zárt a BOK Sportcsarnokban a magyar vívás. (Írásunk után található a sulivívó verseny részletes eredménye.)
Amikor a csütörtöki Sulivívó találkozó gáláján, a Pető Intézet ifjú vívóinak bemutatóját vastapssal fogadta a legalább ezer fős nézősereg – már érezni lehetett, hogy valami külonleges van a levegőben. Aztán amikor péntek reggeltől gyakorlatilag szombat délig folyamatosan, 70 páston vívott több mint 1000 vívó, akkor a sportág szerelmesei valóban elégedetten mosolyogva nézhettek körbe.
Gyerekek és pástok. Erről szólt ez a hétvége.
A kormány sportágfejlesztési támogatásából, a semmiből három év alatt életre hívott sulivívás látványosan igazolta a létét, a jelenlétét. Márpedig ahhoz kétség sem férhet, hogy szeretett sportágunk számára a biztos hátteret, a jövő eredményeit csak ez az út jelentheti. A legnagyobb változás természetesen az, hogy az alapokat már sportegyesületi igazolás és tagdíj nélkül, az iskolákban, a testnevelés órákon, a lakóhelyhez közel elsajátíthatják a fiatalok. A sulivívó versenyen, illetve az azzal párhuzamosan zajló tudáspróbán csaknem ezer diák vett részt, ők egyáltalán nem rendelkeznek versenyengedéllyel, tehát – legalábbis egyelőre… – kizárólag az iskolai vívásnak köszönhetően kapcsolódnak sportágunk rendszeréhez. És ez legalább akkora előrelépés, mint az, hogy másnap a másik ezer igazolt vívó pástra lépett a diákolimpián…
A nem igazolt vívók is ott jártak a Sulivívó találkozón.
Pénteken és szombaton már természetesen a “profi” vívók léptek pástra – egyedi módon iskoláik képviseletében, és őszintén reméljük, hogy az “iskolás émek” mindkét fél részére büszkeséget keltenek. Jó visszajelzést kaphat így a tanintézémény is, hogy a vívásnak, a magyar vívásnak az iskolák falain belül ott a helye. Számunkra természetesen a sulivívás kialakítása mellett fontos a versenysport is, és talán valamit már le lehet mérni a közelmúlt fejlesztéseiből. Tán nem látványosak az itt, pdf formátumban közzétett statisztikák, ugyanakkor a tények egyértelműek – az elmúlt időszakban fegyvernemenként 10-20 százalékkal nőtt az indulólétszám a kadet, illetve a junior korosztályokban. A diákolimpiáról nem is beszélve, hiszen egy, az Olimpici kezdeményezésből (köszönet az ötletgazdáknak!!!) kinőtt, javában fejlődő rendezvényről beszélünk.
Márpedig az teljesen egyértelmű, hogy minőség csak mennyiségből lehet… Apropó, minőség! Hihetetlen érzés volt látni azt a kígyózó sort, amely legjobbjaink autogramjáért várakozott a gálaműsor délutánján. Az autogramosztás hivatalosan délután fél háromkor kezdődőtt, de azért csúszott tíz percet a gálaműsor kezdési időpontja, mert tumultuózus jelenetek alakultak ki bajnokaink közelében. Ha valaki ott járt a BOK Sportcsarnokban, és kimaradt az alábbi listából, akkor elnézést érte, annyian voltunk, hogy elkerültük egymást… Szóval a teljesség igénye nélkül a háromnapos rendezvényen fiatal vívóink találkozhattak Dömölky Lídiával, Kamuti Jenővel, Szilágyi Áronnal, Szász-Kovács Emesével, Imre Gézával, Boczkó Gáborral, Rédli Andrással, Kovács Ivánnal, Somfai Péterrel, Szényi Péterrel, Nébald Györggyel, Csongrádi Lászlóval, Kulcsár Krisztiánnal, Szalay Gyöngyivel, Mincza Ildikóval, Várkonyi Marinával, Nemcsik Zsolttal, Boros Györggyel, Navarrete Józseffel. És akkor itt kizárólag olimpiai, világ- és Európa-bajnokainkat említettük, nem beszélve a ragyogó mesterekről, illetve további klasszisainkról. Tegyük hozzá azt is, hogy Csampa Zsolt elnöki meghívását elfogadta, és ott járt a diákolimpián Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is.
Úgyhogy összefoglalva – értékes, szép és fárasztó hétvégét zártunk. Elégedettségről azonban szó sincs, legfeljebb némi büszkeségről… És ha magasra került a léc, az sem probléma. Magasabbra mindig lehet, és kell törekedni. Jövőre még több gyerekkel szeretnénk sulivívó találkozót és diákolimpiát rendezni!
Az alábbiakban közöljük a csütörtöki országos sulivívóverseny részletes eredményeit – a diákolimpia eredményeit már korábban közzétettük.
SULIVÍVÁS
Férfi Párbajtőr
1-2. osztály
- KECSKÉS Gellért KÁRPÁTI JÁNOS ÁLT. ISK. ÉS AMI GYENESDIÁS
3-4. osztály
- JOÓB Ágoston ÚJBUDAI BOCSKAI ISTVÁN ÁLT. ISK. BP
- FEHÉR Mátyás ÚJBUDAI BOCSKAI ISTVÁN ÁLT. ISK. BP
- BICSÉRDI Csongor CSONYTVÁRY ÁLT. ISK. ÉS AMI ZALAHALÁP
- MULADI Bálint HRISZTO BOTEV ÁLT. ISK. VESZPRÉM
- BUDAI Benedek HRISZTO BOTEV ÁLT. ISK. VESZPRÉM
- HOMOKI Dávid KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK. SZOLNOK
- STELLEK Zétény DIADAL ÚTI ÁLT. ISK. BP
- RAISZ Péter ÚJBUDAI BOCSKAI ISTVÁN ÁLT. ISK. BP
5-6. osztály
- ORTUTAY Milán GREGOR JÓZSEF ÁLT. ISK., BP
- KELE JOKHUTY János DEÁK TÉRI EV. GIMN., BP
- KOLLÁR Zsombor ÚJLAK UTCAI ÁLT., NÉMET NEMZ. ÉS MAGYAR-ANGOL KTNY ISK.
- SZTANKOVICS Márk BRENNER JÁNOS ÓVODA, ÁLT. ISK., GIMN. ÉS KOLL., SZHELY
- MOLNÁR Dániel DADI REF. ÁLT. ISK., DAD
- EMBER Dávid SZTEHLO GÁBOR EV. ÓVODA, ÁLT. ISK. ÉS GIMN., BP
- KAPOSY Levente HRISZTO BOTEV ÁLT. ISK., VESZPRÉM
- FÜZESI Marcell GÖDÖLLÕI DAMJANICH JÁNOS ÁLT. ISK., GÖDÖLLÕ
7-8. osztály
- SZÕCS Marcell PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI ÉS KOLL., PANNONHALMA
- BARANYÁK Vendel Tamás PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI ÉS KOLL., PANNONHALMA
- GEORGITA Csongor GREGOR JÓZSEF ÁLT. ISK., BP
- PAP Zalán HRISZTO BOTEV ÁLT. ISK., VESZPRÉM
- BALOGH György SZENT MIHÁLY GÖRÖGKAT. ÁLT. ISK., NYÍRADONY
- SZABÓ Jónás PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI ÉS KOLL., PANNONHALMA
- BARABÁS Gergely BALASSI BÁLINT NYOLCÉVF- GIMN., BP
- IMRE Ferenc Balázs PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI ÉS KOLL., PANNONHALMA
9-10. osztály
- VARGA Benedek GUNDEL KÁROLY VEND. ÉS IDFORG, SZKI., BP
- BÁCSKAI Bence János PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI ÉS KOLL., PANNONHALMA
- LENKOVITS Ákos CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- KOVÁCS Bence CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- LENKOVITS András CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- HORVÁTH Mihály CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- HORVÁTH Alex ÚJPESTI BRÓDY IMRE GIMN., BP
- LÁSZLÓ Benedek ÚJPESTI BRÓDY IMRE GIMN., BP
11-12. osztály
- SZOKOL Balázs CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- BODA Ábel VAJDA JÁNOS GIMN., KESZTHELY
- TÓTH Márton PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI ÉS KOLL., PANNONHALMA
Női Párbajtőr
1-2. OSZTÁLY
1. HOFFMANN PETRA CSALÁD ÁLT. ISK. ÉS AMI
3-4. OSZTÁLY
- TARSOLY BORBÁLA CSONTVÁRY ÁLT. ISK. ÉS AMI, ZALAHALÁP
- KOLLÁR IMOLA KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., SZOLNOK
- BARCSIK CSENGE SZÉCHENYI KÖRÚTI SPORTISK., ÁLT. ISK. ÉS AMI, SZOLNOK
3.DULA CSENGE JÓKAI MÓR ÁLT. ISK., BP.
- MOLNÁR ESZTER DADI REF. ÁLT. ISK., DAD
- OLÁH ZSÓFIA PÁL APOSTOL KAT. ÁLT. ISK. ÉS GIMN., BP.
- BENE MÁRIA CSÁNY-SZENDREY ÁMK., KESZTHELY
- KOVÁCS ANTEA RANOLDER JÁNOS RÓM. KAT. ÁLT. ISK., KESZTHELY
- DANI-FÜLÖP LILLA ÚJBUDAI BOCSKAI ISTVÁN ÁLT. ISK., BP.
- PÁPAI BARBARA KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., SZOLNOK
7-8. OSZTÁLY
- LAKATOS LÉNA HRISZTO BOTEV ÁLT. ISK., VESZPRÉM
- BEDEI DOROTTYA KOSSUTH LAJOS ÁLT. ISK., BUDAPEST
- VÁMOSI VIKTÓRIA SZENT MIHÁLY GÖRÖGKAT. ÁLT. ISK., NYÍRBÁTOR
9-10. OSZTÁLY
- TÓTH ANNA CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- GÁL ESZTER CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- IGNÁCZ REBEKA CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMN., PÉCS
- BAKI FRANCISKA PANNONHALMI BENCÉS GIMN., EGYHÁZZENEI SZKI, KOLL
Női Tőr
1-2. OSZTÁLY
- KERÉKGYÁRTÓ Anna KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK. RÁCKEVE
- RÁTONYI Anna SZENT IMRE KAT. ÁLT. ISK., RÁCKEVE
3-4. OSZTÁLY
- KÉKESI Dóra NÉMETH LÁSZLÓ ÁLT. ISK., HMVHELY
- KUDAR Viktória SZENT IMRE KAT. ÁLT. ISK., RÁCKEVE
- FEHÉR Anna SZENT IMRE KAT. ÁLT. ISK., RÁCKEVE
5-6. OSZTÁLY
- TATAI Emese SZENT IMRE KAT. ÁLT. ISK., RÁCKEVE
- LÉGRÁDI Regina SZENT JÓZSEF KERTVÁROSI KAT. ÁLT. ISK., HMVHELY
- ECK Rebeka ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- CSIZMADIA Dorka SZENT IMRE KAT. ÁLT. ISK., RÁCKEVE
Férfi tőr
1-2. OSZTÁLY
- ŐZ BALÁZS KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., DUNAHARASZTI
- BAJNOK VINCE KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., DUNAHARASZTI
- KOZMA IMRE KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., DUNAHARASZTI
- TÖRÖK CSANÁD KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., DUNAHARASZTI
3-4. OSZTÁLY
- ASZÓDI ÁKOS SZENT IMRE KAT. ÁLT. ISK., RÁCKEVE
- BAJNOK ÁRON KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., DUNAHARASZTI
- ASZTALOS BOTOND SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLT. ISK.
5-6. OSZTÁLY
- ANTAL MÁTÉ SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLT. ISK.
- NAGY ATTILA KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLT. ISK., DUNAHARASZTI
- LAMBERT BARNA SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLT. ISK.
7-8. OSZTÁLY
- SZÍ BENEDEK PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- TUBA BALÁZS PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- GARAY BENCE SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLT. ISK.
- MAGYAR KRISTÓF ISTVÁN PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
9-10. OSZTÁLY
- GYENES MÁTYÁS PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- SZÉKELY ATTILA STEPHEN PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- RADIMECZKY GÉZA PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- SÖTÉT ÁRON PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- HORVÁTH LÁSZLÓ PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- BOLF NÁNDOR PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- SIPOS TAMÁS PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- BURES ANDRÁS PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- NAGY BENJÁMIN PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- SZABÓ MÁTÉ ATTILA PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- UBERKOVICH GÁL GYŐZŐ PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- LUKÁCS ANDRÁS PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- PÁL GYÖRGY PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- SEREGÉLYES MIHÁLY PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- TIBAI BOTOND PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
11-12. OSZTÁLY
- NÉMETH GELLÉRT PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
FÉRFI KARD
3-4. OSZTÁLY
- VARGA CSANÁD SZENT IMRE KATOLIKUS GIMN. ÉS ÁLT. ISK., NYÍREGYHÁZA
- BÁNFI BOTOND OROSHÁZI REFORMÁTUS KTNY ÁLT. ISK.,
5-6. OSZTÁLY
- STOENG BJORN OROSHÁZI REFORMÁTUS KTNY ÁLT. ISK.,
- KOVÁCS DOMONKOS PIARISTA GIMN. ÉS SZKI., VÁC
- PÁLFI UROS PIARISTA GIMN. ÉS SZKI., VÁC
- HIDÁSZ HETÉNY ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN. ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- DOBAY MÁRTON ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN. ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- MÁRTONFY ÁDÁM ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN. ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
7-8. OSZTÁLY
- MACSEK BÁLINT PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- MADARÁSZ SAMU ÓBUDAI WALDORF ISKOLA
- ROSTÁS ÁDÁM PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- FEHÉR NORBERT ÓBUDAI WALDORF ISKOLA
- SZILIKA DOMONKOS JÓZSEF PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- TÓTVÁRI CSABA ÓBUDAI WALDORF ISKOLA
9-10. OSZTÁLY
- PÖRCZI MARCELL PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM
- TEMESI ÁDÁM PIARISTA GIMN. ÉS SZKI., VÁC
- SZESZTAY ÁKOS PIARISTA GIMN. ÉS SZKI., VÁC
11-12. OSZTÁLY
- POTHOROCZKI BALÁZS PIARISTA GIMN. ÉS SZKI., VÁC
NŐI KARD 3-4. OSZTÁLY
- PAPP ZSANETT OROSHÁZI REF. KTNY. ÁLT. ISK.
NŐI KARD 7-8. OSZTÁLY
- SÓS VERA ÓBUDAI WALDORF ISK., BP.
- HÓDOS PANKA ÓBUDAI WALDORF ISK., BP
- POLÁNYI-GYURICZA OLÍVIA ÓBUDAI WALDORF ISK., BP
NŐI KARD 5-6. OSZTÁLY
- HALÁSZ PANNA EÖTVÖS JÓZSEF GYAK. ÁLT. ISK. ÉS GIMN., NYÍREGYHÁZA
- NEMES NINA OROSHÁZI REF. KTNY ÁLT. ISK.
- V. JANECSKÓ DORINA OROSHÁZI REF. KTNY. ÁLT. ISK.
- FRITZ KATA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- KELEMEN ANNA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- PÁTROVICS PETRA FRUZSINA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- KARDOS LUCA RÉKA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- KUJBUS REGINA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM
- TÓTH EMERKA ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET GIMN., ÓVODA ÉS ÁLT. ISK., ESZTERGOM