A grúziai Batumiban rendezik a női kardozók Világkupa-versenyét. A pénteki egyéni selejtezőket követően Márton Anna, Pusztai Liza és Katona Renáta jutott a 64-es főtáblára. Hajrá, magyarok!
Megkezdődött a diákolimpia
Rangos vendégek jelenlétében – a közéletben és a pástokról egyaránt – nyitották meg a BOK Csarnokban a diákolimpiát. Tőrben és kardban versenyeket is rendeztek, folytatás egészen vasárnapig.
Kard Világkupa-forduló következik
Ezen a hétvégén is folytatódik az olimpiai kvalifikáció, méghozzá legerősebb fegyvernemünkben. Férfi kardban Madridban, női kardban Batumiban rendeznek egyéni és csapat Világkupát. Hajrá, magyarok!
Kijelölték a budapesti U23-as Eb-válogatottat
Elnökségi ülést tartott a Magyar Vívó Szövetség. A testület elfogadta a jövő pénteki közgyűlés beszámolóit, és kijelölte a május 23-27. közötti, budapesti U23-as Eb-n részt vevő magyar válogatottat.
Diákolimpia – hatodszor, háromezer ifjú vívóval
A BOK Csarnokban rendezik csütörtöktől vasárnapig az utánpótlás legnagyobb vívóeseményét, a 6. Sulivívó találkozót, azaz a diákolimpiát. Az ünnepélyes megnyitó csütörtök délben lesz.
VI. Országos Sulivívó Találkozó és Diákolimpia
Módosított menetrend és pályabeosztás
Felnőtt ffi kard VK – Madrid 2023.05.12-14. Utazási információk
utazasi_infok_-_madrid_felnott_ffi_kard.pdf
Felnőtt női kard VK – Batumi – 2023.05.12-14. Utazási információk
utazasi_infok_-_felnott_noi_kard_batumi.pdf
Felnőtt Női Tőr Világkupa – Tbiliszi – 2023.06.02-04 – Előterjesztés
AMENNYIBEN EGYESÜLETI KÖLTSÉGEN VERSENYZŐ INDULNI KÍVÁNNA, ÚGY A NEVEZÉSI SZÁNDÉKOT LEGKÉSŐBB 2023. 05. 22 12:00 ÓRÁIG A NEMZETKOZI.NEVEZES@HUNFENCING.HU EMAIL CÍMRE ELKÜLDENI SZÍVESKEDJENEK
Három tőrözőnk betegen vívott Acapulcóban
Korábban beszámoltunk róla: vírus támadta meg a magyar férfi tőrcsapatot az acapulcói Világkupán. A válogatott végül a 13. helyen végzett, Szabó István edző a helyszínről tájékoztatott a részletekről.
Nem tetszett Acapulco
Az is kérdéses volt, ki tud-e állni az acapulcói Vk-n a magyar férfi tőrcsapat, mivel annak összes tagja összeszedett egy nagyon kellemetlen vírust. Végül elindultak, és a 13. helyen végeztek a mieink
Párbajtőr GP: Koch Máté jutott nyolcaddöntőig
Nem a mi napunk volt a vasárnap a kolumbiai Caliban. A férfi és női párbajtőr Grand Prix-n a magyarok közül a legjobban Koch Máté szerepelt, aki a nyolcaddöntőig jutott. Javítani két hét múlva lehet.
Kilencedik a női tőrcsapat
Kilencedik helyen végzett a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállítású női tőrcsapat a plovdivi Világkupán. A mieinket egyetlen tus választotta el a nyolc közé jutástól.
Egytusos vereségek férfi tőrben
Dósa Dani a 16 közé jutásért, Szemes Gergő a 32-be kerülésért szenvedett egytusos vereséget az acapulcói, olimpiai kvalifikációs férfi tőr egyéni Világkupa-versenyen. Jöhet a csapat, hajrá, magyarok!
Pásztor Flóra bronzérmes a plovdivi Vk-n!
Tíz év után nyert ismét magyar női tőröző érmet világversenyen – a legjobbkor! Pásztor Flóra az olimpiai kvalifikációs sorozat plovdivi Vk-nyitányán lett 3., gratulálunk neki és Beliczay Sándornak!























