Karácsony előtt rendeztük a nagyszerűen sikerült „Magyar Vívás Napját”, a felnőtt országos bajnokságot az Exim Kupáért. Kilenc klub nyert aranyérmet, további hat szerzett érmet,
Ilyen volt 2015! – 2. rész
A magyar vívás szép és eredményes esztendőt zárt. Három részes visszapillantónkban sportágunk sikereit, örömeit, néha bánatát – ez utóbbiból szerencsére kevesebb jutott! –
Ilyen volt 2015! – 1. rész
A magyar vívás szép és eredményes esztendőt zárt. Három részes visszapillantónkban sportágunk sikereit, örömeit, néha bánatát – ez utóbbiból szerencsére kevesebb jutott! –
Elhunyt Körmöczi Gábor vívóedző
Hosszan tartó, súlyos betegségben 43 éves korában elhunyt Körmöczi Gábor vívóedző.
Boldog Karácsonyt és Új Évet kívánunk!
A Magyar Vívó Szövetség valamennyi munkatársa nevében ez úton is kívánunk a vívócsalád összes versenyzőjének, mesterének, dolgozójának, támogatójának, a szülőknek, a rokonoknak
Kilenc egyesület osztozott a 12 aranyérmen
A hat csapatversennyel vasárnap befejeződött az Exim Kupa felnőtt magyar bajnokság. Az egyéni versenyhez hasonlóan ezúttal is akadtak izgalmas és sima döntők egyaránt. Kijelenthető:
Magyar Vívás Napja: hat aranyérem, számtalan díjazott, telt ház, nagyszerű este!
Nagyszerűen sikerültek az Exim Kupa felnőtt országos bajnokság egyéni versenyei, és ugyancsak remek hangulatban zárult a Magyar Vívás Napja programja. Akadt, ahol érvényesült a
Megdőlt a részvételi rekord az ob-n!
Hat fegyvernemes kavalkád a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban! Részvételi rekordot jelentő 426 vívó lépett pástra pénteken az EXIM Kupa egyéni országos bajnokság selejtezőiben.
Magyar Vívás Napja, Exim Kupa Felnőtt Magyar Bajnokság
Péntek korán reggeltől vasárnap késő estig megtelnek a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok pástjai. Az Exim Kupáért rendezzük meg az országos egyéni és csapatbajnokságot, ezen belül
Thomas Bach és Alisher Uszmanov Budapesten
Budapesten járt a MOB meghívásából Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és Alisher Uszmanov, a Nemzetközi Vívó Szövetség elnöke. Mindketten meglátogatták a Vasas
2015. Évi Veterán Magyar Bajnokság
évi Veterán Magyar Bajnokság, Esztergom decemberében 13. A Magyar Vívó Szövetség felkérésére idén Esztergom városa adott otthont a Veterán Magyar Bajnokságnak.Bevallom, első
Szilágyi Áron ezüstérmes Bostonban!
Nagyszerű vívással lett ezüstérmes a bostoni kard Grand Prix-n Szilágyi Áron! Olimpiai, világ- és Európa-bajnokunk komoly skalpokat gyűjtve jutott döntőbe, ahol az olasz Montano győzte
Hopka-Varga Gabi második Kocaeliben
“Világranglista-segédpontokat” adó női tőr szatellit versenyt rendeztek a törökországi Kocaeliben. Az eseményen részt vett Hopka-Varga Gabi is, aki ezüstérmet nyert, miután a
Két kadet kard hölgy bronz, egy ifiúr helyezés
Hatalmas mezőnyök, kifejezetten értékes magyar szereplés. Jóval kétszáz feletti volt az indulólétszám az eislingeni kadet európai körversenyen férfiaknál és nőknél egyaránt.
Két arany, egy ezüst és két bronz a mödlingi mérleg
Mödlingben rendeztek U23-as európai körversenyeket a hét végén, és a közeli helyszínnek köszönhetően a négy fegyvernemben számos magyar lépett pástra, női párbajtőrben


















